HUN  ENG
Vámbéry ÁrminVámbéry nyomábanÚtvonalKépekKiállításokFelszerelésTámogatókSajtó
Szerda
Júl 11

A végleteket sejtem

Egy magyar fotográfus Vámbéry nyomában

 

 

A végleteket sejtem

 

Páczai Tamás fényképész augusztus közepén nekivág, és bejárja ugyanazt az utat, amelyet százötven évvel ezelőtt Vámbéry Ármin. Bár nem pont ugyanúgy: ő először hajóstoppal megy, aztán kerékpáron. Egy okostelefon mellett két „kőkori” gépet visz magával, és bízik az ázsiai emberek vendégszeretetében. Hivatalos támogatást ugyanis, hiába Vámbéry-emlékév 2013 Magyarországon, egyelőre nem kapott vállalkozásához.

 

Szöveg: Wekerle Szabolcs, Magyar Nemzet Magazin

 

 

Miért épp Vámbéry?

Gyerekkorom óta rajongtam a földrajzi felfedezőkért, az élettörténeteikért. Többek közt érte is. Aztán egy ideig nem foglalkoztam vele, viszont régóta szeretnék elutazni Közép-Ázsiába. Sok képet láttam Üzbegisztánról, Türkmenisztánról, Kazahsztánról, Iránról. Emberekről, tájakról, türkmén iskolásokról, a taskenti piacról, Irán déli nagyvárosairól. Vonz ez a táj: az ottani emberek, a környezet kisugárzása a képeken is átjön. Aztán tavaly hallottam, hogy Schmitt Pál bejelentette, 2013-ban, halálának századik évfordulóján Vámbéry Ármin-emlékév lesz Magyarországon. Ez kapóra jött: van apropó, biztos szép anyagot lehetne róla készíteni. Elkezdtem utánanézni, és kiderült, hogy Vámbéry egész utazását még nem is dokumentálta senki.

 

A végleteket sejtem           Fotó: Éberling András, Magyar Nemzet Magazin

 

A terv tehát nemes egyszerűséggel annyi, hogy végigjárja ugyanazt az utat, mint Vámbéry Ármin, és lefényképezi az útba eső helyszíneket?

Tulajdonképpen igen. Hónom alá kapom két-három könyvét, melyekből összeáll az utazása képe, és helyszínről helyszínre olvasom őket. Azt szeretném dokumentálni, hogy a mai állapotok mennyiben hasonlítanak az akkor leírtakhoz.

 

Mekkora változásokra számít?

A végleteket sejtem. Üzbegisztánban például ma harmad akkora az Aral-tó, mint százötven éve, úgyhogy én már csak a régi partjára látogathatok el. Akkoriban olajkitermelés sem folyt még, Üzbegisztánban sem termeltek gyapotot. És persze teljesen más volt az állami berendezkedés: orientalistánk épp az orosz hódítás előtti utolsó pillanatban járt arra, amikor még kánságok uralták a vidéket. Tudása ezért is lett később annyira hasznos és fontos a nyugati világnak. A franciák és az angolok már sejtették, hogy az oroszok megindultak a térségben, de az ő felfedezőik általában nem tértek haza. Meghaltak, eltűntek, valamelyik törzs kivégezte őket. Nem szerették arrafelé a nyugati embert, kémet láttak benne. Vámbéryt ezért csodálták és várták tárt karokkal – többek közt – Londonban is.

 

Egészen konkrétan hogyan képzeljük el az indulást? Becsomagolja a gépét, a könyveket, és rajta?

Isztambulig hajóval akarok eljutni. Mindenekelőtt stoppolnom kell egy tolóhajót , amely levisz a Dunán a deltáig…

 

Jól halljuk? Hajóstop?

Igen, van ilyen, általában a kikötői parancsnokságokon lehet érdeklődni. Az utazásért fizetni kell általában– csak épp jóval kevesebbet, mint egy utasszállító hajón –, vagy dolgozni. Ugyanígy szeretnék átkelni a Fekete-tengeren is. Mehetnék vonattal, akkor Isztambulban lennék másfél nap alatt, de – bár Vámbéry erről épp nem írt –, úgy érzem, így hitelesebb, és persze izgalmasabb is. Jó lenne találkozni a török köztársasági elnökkel, akár csak öt percre is. Így utazott Vámbéry is: magas rangú török kapcsolataitól rengeteg ajánlólevelet gyűjtött, azok segítségével jutott el egészen Teheránig, innen kolduló dervisnek öltözve járta be a közép-ázsiai kanátusokat. Én kerékpáron megyek. Egy kerékpárműhely (Recikli) első szóra elvállalta, hogy megépítik azt a gépet, amely ilyen útra kell. Bár biciklis ember vagyok, annyira nem értek hozzá, úgyhogy csak a paramétereket közöltem: menni fogok körülbelül 8000-10000 kilométert, a holmim nagyjából harminc kilót nyom majd.

 

A kerékpárműhelyen kívül kik támogatják?

Pénzzel egyelőre senki. A Magyar Tudományos Akadémia erkölcsi támogatásáról biztosított. Vámbérynak annak idején még adtak egy ezrest, amiből nagyjából Isztambulig jutott. Onnan pedig az emberek segítették. Ebben bízom én is. Hogy keleten a helyzet változatlan. Van egy olyan érzésem, hogy, ha szépen nézek, segíteni fognak. Nagyon sokan leírták, hogy ezeken a vidékeken inkább az ajándékok és felajánlások visszautasítása problémás. Köszönöm, már van ingyen szállásom, ketten meghívtak vacsorázni, bocsánat, ezt már igazán nem fogadhatom el… Egyébként lesz egy kis indulótőkém.

 

Mennyi pénz kellene az út nyugodt lebonyolításához?

Másfél millió forint már elég lenne arra, hogy, ha kell, vezetőt fogadjak, biztosítást kössek, esetleg megkenjek egy-két hivatalnokot, ha netán, mondjuk a világ egyik legzártabb országában, Türkmenisztánban be kellene szereznem valamilyen különleges engedélyt. De ebben az összegben már a filmköltségem – ez önmagában háromszázezer forint –, és a nagyjából kétszázezerre becsült előhívási munka díja is benne van.

 

Ezek szerint filmre fényképez majd.

Részben. Elviszem magammal a Fotobox nevű gépemet: ez magyar gyártású, az ezerkilencszázötvenes évek népkamerája volt. Egyszerű kis gép, nemigen lehet rajta állítani semmit: belenézel, lenyomod a gombot, és kész. Viszek ezen kívül egy síkfilmes gépet, amely szintén az ötvenes évekből való, és az a különlegessége, hogy meglehetősen nagy, 4-szer 5-inches negatívmérete révén rendkívül jó minőségű, hihetetlenül részletes kópiákat lehet készíteni vele. Olyan részleteket is megmutat, amelyeket szabad szemmel „nem is lát” az ember. Arról nem beszélve, hogy egészen másfajta hozzáállást igényel, mint egy modern gép. Teljesen lelassít, egy kép elkészítése fél órát, egy órát is igényelhet. Fel kell tenni az állványra, beállítani, bedugni a filmkazettát. Jól át kell gondolni az egészet, mert itt egy lehetőséged van. De épp az a jó benne, hogy fejben előre össze kell állítani a fotót. És tudni, hogy ha ezt most nem fényképezem le, már nem is fogom. De én szeretem ezt a megfontolt hozzáállást. És lesz nálam egy iPhone is: ez nagyon modern eszköz, még csak keresi a helyét a fotográfiában. Sok profi fényképész szerint legalább akkora a jelentősége, mint annak idején a riportfotózást forradalmasító Leica megjelenésének: kicsi, strapabíró, jó minőségű képeket csinál, és a különféle applikációk révén rengeteg lehetőség rejtőzik benne.

 

Említette, hogy egyelőre nem lelt hivatalos támogatóra. Nem lehet, hogy a Vámbéry név nem elég hatásos hívószó? Mit tapasztalt, egyik legnagyobb orientalistánk mennyire foglal el méltó helyet a magyar köztudatban?

Meglepődtem, hogy mennyire nincs megbecsülve. Nekem persze szerencsém volt, mert a középiskolában is olyan történelemtanárt fogtam ki, aki sokat beszélt róla nekünk, így abból indultam ki, hogy mindenki ismeri. Ez azonban egyáltalán nincs így. Aztán amikor elkezdek mesélni róla, mindenki visszakérdez: de érdekes, erről én miért nem hallottam eddig? Méltatlanul mellőzik, mert szerintem nagyon sokat tett le az asztalra. Amellett, hogy maga a két és fél éven át tartó utazás is hatalmas fegyvertény volt, a jelentős nyugat-európai lapok utána még évtizedekig őt tekintették a legmérvadóbb Közép-Ázsia-szakértőnek. Bejáratos volt az angol királyi udvarba, fiának, Vámbéry Rusztemnek a walesi herceg, a későbbi VII. Edvárd volt a keresztapja, az 1890-es évek után a török szultánnak (II. Abdul Hamid, 1842-1918)is tanácsadója lett. Nemrég egyébként kiderült, hogy brit ügynök volt, de sokan feltételezik, hogy a törököknek is szállított információkat. A pesti egyetemen Ferenc Józseftől kapott katedrát.

 

Amit, ha jól olvastam, igencsak nehezményeztek a hazai tudós urak.

Így igaz, nem örültek neki, úgy érezték, az uralkodó a nyakukba ültette ezt az embert, aki ráadásul épp akkor tért vissza őshaza-kereső útjáról az ázsiai rokonságot feltételező elméletével, amikor itthon győzött a finnugor szemlélet. Később egyébként ő is belátta, hogy nem tud elég bizonyítékot felsorakoztatni a török rokonság mellett. Végül többé-kevésbé a már említett Edvárd fogadtatta el itthon. Egyszer Pesten járt, ahol fogadták a kaszinóban. Megérkezett, körülnézett, és kérdezte: hát Vámbéry Ármin hol van? Az urak zavarba jöttek, és azt motyogták, hogy sajnos megbetegedett. Ám Edvárd, mivel állandó levelezésben állt barátjával, alighanem tudta, hogy ez nem igaz. Kijelentette, addig nem beszél senkivel, míg elő nem kerítik a tudóst. Két-három gróf elrohant Vámbéry lakására, és próbálták rábeszélni, hogy menjen velük a kaszinóba. Ő azonban azt felelte, hogy már lefeküdt aludni, esze ágában sincs menni. Miután Edvárd ezt megtudta, azt mondta, két nap múlva ő tart fogadást, ahová minden mostani vendéget is elvár. A nagy napon Vámbéryval karöltve állt a lépcső tetején, s úgy, egyenként fogadta az urakat. Íme, Vámbéry Ármin, hazájuk egyik legnagyobb tudósa, kérem, ismerjék meg, mondta. Állítólag ez az eset törte meg a jeget, ezután fogadta be az előkelő társaság.

 

Vámbéry szegény zsidó családból származott, édesapját korán elvesztette, fél lábára lényegében béna volt. Hogyan volt képes beutazni az akkoriban még teljesen ismeretlen Kelet-Ázsiát, miközben, mint említette, ott valósággal vadásztak a nyugatiakra?

Nagy nyelvzseni volt, ami azonban önmagában nem lett volna elég ahhoz, hogy mindent megússzon. Útja során többször is kis híján leleplezték. Jó párszor került szorult helyzetbe. Például a mai Üzbegisztánban, a hajdani Selyemút mellett lévő Khívában, ahol el is zárták, de végül elengedték, sőt Szejd Mehemmed kán olyannyira kegyeibe fogadta, hogy utána egy hónapot tölthetett a városban, és tanulmányozhatta annak majdhogynem középkori életét. Az afganisztáni Hérátban a fiatal uralkodó kérette magához, aki nagyon gyanakodott, de Resid efendi – Vámbéry ezt a nevet használta utazása során – végül azzal szerelte le, hogy a zarándok szent ember, aki kételkedik a szavában, istenkáromlást követ el. Azzal árulta el magát, hogy a palota udvaráról beszűrődő zenére ösztönösen dobolni kezdett a lábával. Márpedig ez a reflex az ottani emberekben nem volt benne. Ahogy gesztikulálni sem nagyon gesztikuláltak beszéd közben. Vámbéry leírja, hogy Teheránban sokáig próbálta leszoktatni magát a gesztikulálásról, ám az agyával nem tudta kontrollálni a keze mozgását, ezért hetekre gézzel szorította le a karját, mielőtt nekivágott a kánságok világának. Emellett is minden módon igyekezett hasonulni a környezetéhez: pillanatok alatt elsajátított helyi dialektusokat, figyelte az emberek arcjátékát, nevetéseit. A jegyzeteit, melyek alapján később több könyvet is publikált, lopva, titokban, arab betűkkel, de magyarul írta.

 

Ön számíthat hasonló veszélyekre?

Épp most gyűjtöttem aktuális információkat Afganisztánról, és félek, hogy ott nem fogok biciklizni: folyamatosan zajlik a nemzetközi erők kivonulása, ezzel párhuzamosan erősödnek a tálibok. Májusi beszámolók szerint épp a Mazai Sarifot Héráttal összekötő út a legveszélyesebb, még a helyiek is alig mernek rajta közlekedni. Úgyhogy lehet, hogy Hérátba, amit azért nem szeretnék kihagyni, szégyenszemre busszal kell elmennem az iráni Mashadból. Hacsak nem sikerül megszerveznem, hogy a térségben szolgáló magyar katonai egység magával vigyen.

 

Mikor indul?

Legkésőbb augusztus 15-én, és, ha minden jól megy, karácsonyra hazaérek. Így elkészülhetek az útról szóló anyaggal március 19-ig, az emlékév nyitónapjáig.

 

És ha nem sikerül?

Mindenképp elindulok. Engem Vámbéry épp arra tanított meg, hogy bármilyen nehezek az ember körülményei, akaraterővel és tehetséggel mindenen túl lehet jutni. Hogy akármilyen kilátástalannak tűnik a helyzet, nem szabad belefásulni. Csinálni kell.

 

Névjegy

Páczai Tamás fényképész. Marosvásárhelyen született 1981-ben, nyolcéves kora óta Magyarországon él. A Képmás Magazin képszerkesztője és újságírója. Erdélyről szóló, Dream about Motherland című fotósorozatának képeit számos európai fotós magazin publikálta, több kiállításra is meghívták. Vámbéry-expedícióját a Magyar Nemzet médiatámogatóként segíti. Az izgalmasnak ígérkező utat lapunk mellett a www.vamberynyomaban.hu címen lehet majd nyomon követni.

 

 


<< Előző
Következő >>
FacebookTwitterGoogleYoutube

Recikli kerékpárműhely

Vámbéry nyomában

Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója

National Geographic

 

Magyar Nemzet

Képmás családmagazin

Grafcom Media

Szakmai partnerünk:

Nyitólap

Nyitólap

Trexpert-logo 

4bakancs.com

Ilka Műhely

Kulcsszavak